Becsült olvasási idő: 1 perc
FM: növelni kell a termelői szerveződések szerepét az agrárágazatban

Legalább 40 százalékos mértékre kell növelni a termelői szerveződések szerepét az agrárágazatban, ami elsősorban az új tagok belépésével, a tagság bővítésével érhető el - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára pénteken Budapesten.

Nagy István a 94. Nemzetközi Szövetkezeti Nap alkalmából, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) által rendezett ünnepségen a Vajdahunyadvárban kiemelte: a kormány a jövőben is jelentős szerepet tulajdonít és szán a termelői együttműködésnek, az alulról szerveződő, nyitott tagság elvén működő termelői szervezeteknek az agrárágazat megújításában.

Hozzátette: Európával összevetve még korántsem használja ki Magyarország a szövetkezésben rejlő lehetőségeket. „A legfontosabb előttünk álló feladat az együttműködési képesség javítása, a helyi közösségek bekapcsolódását lehetővé tevő megoldások, együttműködési technikák megtalálása és terjesztése." Ebben a folyamatban pedig szükség van a szövetkezés elvét gyakorlók és azt támogatók aktív támogatására is - mondta a parlamenti államtitkár.