A Vidékfejlesztési Minisztérium tervezetben már elkészült ökogazdálkodási akciótervét várhatóan június elején bocsájtják társadalmi vitára. Tóth Katalin, a VM társadalmi és nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára elmondta, hogy Magyarországon jelenleg 124 ezer hektáron folyik ökológiai gazdálkodás, a terület 80 százalékát már át is minősítették ökológiai gazdálkodásra alkalmas területté, a fennmaradó területek átminősítése még folyamatban van.
| FIGYELEM! |
Jelentkezés és részletes program itt érhető el. |
A hazai ökológiai gazdálkodásra alkalmas terület néhány éven belül elérheti a 300 ezer hektárt.
A biotermékek nagyrészre (80-85 százaléka) alapanyagként kerül külföldre, melyen mindenképpen változtatni kell a feldolgozottsági fok növelésével annak érdekében, hogy a hozzáadott értékkel teremtett haszon minél nagyobb részben Magyarországon maradhasson, mondta a helyettes államtitkár.
A VM célja, hogy növelje a termelői és fogyasztói tudatosságot, továbbá a termelők összefogását, emellett segíteni kívánják a fogyasztói, termelői hálózatok létrehozását. Meg kívánják erősíteni az ökológiai gazdálkodást segítő kutatási hátteret is azért, hogy a termelés folyamatosan fejleszthető legyen ezen a területen.
A helyettes államtitkár Vidék Mustrán való látogatásának célja a biogazdálkodás marketingtevékenységének és áruik piacra juttatásának segítése volt.
A vásárlók szempontjából az egészséges, szermaradványmentes alapanyagokból előállított termékek fogyasztása nemcsak az egészségvédelmet, hanem a környezet és természet védelmét is szolgálja. Ezért a mustrán két-három hetenként a minisztérium támogatásával mutatnak be egy-egy biogazdálkodással foglalkozó vállalkozást, gazdát annak érdekében, hogy a vásárlók jobban megismerhessék termékeiket.

Küldje el jelentkezését az idei Szakma Napja konferenciánkra! 