„Ha 30 éve, a Coop Gazdasági Csoport megalakításakor a cégcsoportot létrehozó hazai kiskereskedelmi vállalkozások nem az összefogás mellett döntenek, akkor nemhogy 19, de egyetlen Coop Rally sem lett volna” – mondta a XIX. Coop Rally országos beharangozó sajtótájékoztatóján Pekó László, a CO-OP Hungary Zrt. igazgatóságának elnöke.
„A Coop életében nagyon fontos szerepet tölt be a hazai élelmiszeripari termék népszerűsítése, a Coop Rally is ezt a célt szolgálja” – mondta a XIX. Coop Rally országos beharangozó sajtótájékoztatóján Tállai András, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese, élelmiszergazdaságért felelős államtitkára. Kiemelte: az idei Coop Rally – amelynek fővédnöke ebben az évben is Dr. Nagy István agrárminiszter – már a 19. a sorban, és a 2006-ban elindított szakmai programban már több mint 150 hazai élelmiszeripari vállalkozást tevékenységét mutatták be a széles közvélemény számára.

Tállai András elmondta: az agrárminisztérium céljának tekinti annak elősegítését, hogy a hazai mezőgazdaság és élelmiszeripar a legbiztonságosabb és a legmagasabb színvonalon szolgálja ki a magyar családokat. „A hazai élelmiszeripari termelés mintegy 60 százalékát értékesítik itthon, a nyitott piac miatt elég komoly a nemzetközi konkurencia, amely kihívásnak meg kell felelnie a magyar élelmiszeriparnak”. Hozzátette: a szektor árbevétele tavaly mintegy 6800 milliárd forint volt, ami az előző évhez viszonyítottan 6,5 százalékos növekedést jelent. „Nagyon fontos, hogy a magyar termékek aránya növekszik, ami a fogyasztásban is megmutatkozik” – emelte ki a miniszterhelyettes.
Kihangsúlyozta: az élelmiszeripar fejlesztése, a versenyképesség biztosítása terén nagy segítséget nyújtanak az európai uniós támogatások. Ennek kapcsán kiemelte: idén zárul a Vidékfejlesztési Program, amely mintegy 1300 élelmiszeripari vállalkozásnak nyújtott több mint 300 milliárd forintos támogatást. Elmondta: augusztus 31-ig élelmiszeripari fejlesztésekre, az úgynevezett ÉLIP-felhívásokra 741 kérelem érkezett be, és már több mint 275 milliárd forint összegben született pozitív döntés.

Pekó László, a CO-OP Hungary Zrt. igazgatóságának elnöke beszédét azzal kezdte, hogy a Coop Gazdasági Csoport az idei évben ünnepli megalapításának 30 éves jubileumát. Ezzel kapcsolatban Pekó László kiemelte: jó döntésnek bizonyult 30 éve a Coop-ot létrehozó vállalkozások részéről, hogy az összefogás mellett döntöttek. „A Coop állta a versenyt, a mai napig stabil és megkerülhetetlen szereplője a kiskereskedelmi szektornak. Ha akkor nem az összefogás mellett döntünk, akkor nemhogy 19, de egy Coop Rally-t sem szervezünk meg” – jegyezte meg.
Pekó László elmondta: a franchise alapokon működő hazai kereskedelmi csoport megalapítása óta üzletpolitikájában stratégiai célként tekint a hazai élelmiszergyártókkal való együttműködésre, a versenyképes magyar termékek forgalmazására. Ennek köszönhetően stabilan 80% felett van az üzletlánc boltjaiban a hazai termékek aránya. Közel 900 sajátmárkás terméke terén pedig a 90%-ot is meghaladja a magyar árucikkek aránya.

Az idei Coop Rally programjáról elmondta: a szeptember 9-10. között sorra kerülő kétnapos szakmai programon közel 100 cég (a Coop beszállító és üzleti partnerei) mintegy 300 résztvevője nyolc állomást (hat élelmiszergyártó céget és két COOP-tagvállalatot) látogat majd meg Nyugat-Magyarországon.
Az idei Coop Rally-val kapcsolatban kihangsúlyozta azt is, hogy a szakmai programhoz kapcsolódóan a korábbi évekhez hasonlóan a hazai előállítású termékek régiós és országos árakcióit is megtartják. A „Mindenünk a hazai” üzenettel zajlik szeptember folyamán a Hazai hetek országos árakciós kampány, amit kiegészít a hónap során egy, a Magyar Termék Nonprofit Kft-vel megvalósuló országos promóciós kampány, amelyben különböző nyeremények várják mindazokat, akik magyar, hazai, vagy hazai feldolgozású védjeggyel ellátott terméket vásárolnak. A kereskedelmi csoport 2015-ben lépett stratégiai együttműködésre a Magyar Termék Nonprofit Kft-vel, amelynek keretében több mint 100 sajátmárkás termékén szerepelteti a magyar termék védjegyrendszer védjegyeit, illetve minden évben régiós és helyi szinten több marketing aktivitást is bonyolítanak a felek.

A Coop Gazdasági Csoport tavalyi eredményeit sorolva kiemelte: 2024-ben az árbevétel 860 milliárd forintot tett ki, ezen belül az üzletlánc tavalyi forgalma 530 milliárd forintot ért el. Jelenleg az üzletláncnak több mint 1400 településen mintegy 2100 franchise üzlete van.
A Coop üzlet- és szolgáltatásfejlesztéseiről szólva kihangsúlyozta: a franchise tagok évente összesen több milliárd forintot költenek modernizációra. Az üzletfejlesztéseket környezet- és energiatudatos beruházások jellemzik, amelyek a felhasznált energia csökkentésére, illetve a megújulóenergia-használat részarányának növelésére irányulnak. Immár 770 üzlet működik napelemes technológiával. Ezek mintegy 38 GWh áramot termelnek, amellyel a hálózat áramellátásának 23 százaléka megújuló energiaforrással biztosított.
A PET- és üvegpalack-, valamint fémdoboz-hulladék kezelését célzó RePont program idei bevezetéséről elmondta: immár 1400 átvevő ponton adhatóak le a visszaváltható göngyölegek. A kereskedelmi szereplők között 2017-ben elsőként bevezetett használtétolaj-visszagyűjtésben pedig az üzletlánc 570 boltja vesz részt.
A cégcsoport boltmegújítási programjával kapcsolatban elmondta: a 2000 főnél kisebb településeken működő üzletek fejlesztése 461 helyszínen valósult meg 2021 és 2023 között 12 milliárd forintos beruházási értékben, amelyen belül a Magyar Falu Program keretében elnyert 7 milliárdos támogatást a cégcsoport 5 milliárddal egészítette ki önerőként. A kispostai tevékenység 91 üzletnél érhető el, 9 településen pedig a nem vényköteles gyógyszerek forgalmazása is biztosított a Coop vásárlói számára.
Összesen 12 franchise üzletben már 44 önkiszolgáló kasszánál is fizethetnek a vásárlók. Sőt az idei évben Szegeden, a Coop Szeged Zrt. átadta Magyarország első hibrid automata okosboltját, amely nyitvatartási időben hagyományos működéssel, azon túl pedig bolti személyzet nélkül üzemel, non-stop elérhetővé téve a teljes boti kínálatot. Továbbá a Coop üzletek mellett jelenleg már több mint ezer csomagautomata érhető el, ahol a vásárlók átvehetik nem élelmiszer jellegű netes rendeléseiket a piacot meghatározó szolgáltatóknál.
A CO-OP Hungary Zrt. igazgatóságának elnöke a 2022-ben bevezetett, minőségi vásárlási élményt biztosító, folyamatosan megújuló, legszélesebb áruválasztékot, prémium márkákat kínáló üzletkategória, a Szuper Plusz kapcsán elmondta: már 62 ilyen – minimum 350 négyzetméter feletti alapterületű – üzlet érhető el országszerte.

Dr. Kemény Dénes, aki szövetségi kapitányként háromszor vezette olimpiai aranyéremhez a férfi vízilabda-válogatottat, a Coop Rally-val kapcsolatos személyes élményeiről elmondta: számos rally-n vett már részt, az első rally-n az 1. számú autó mitfahrere volt. A Coop Segély Alapítvány Kuratóriumának tiszteletbeli elnökeként kihangsúlyozta, hogy az alapítvány 2010 óta több mint 185 millió forint értékű, csaknem 460 tonna élelmiszer-adománnyal segítette az önhibájukon kívül bajba jutott embereket és az állami gondoskodásban nevelkedő gyermekeket.
Kemény Dénes Coop Rally-n való részvételeit az is indokolta, hogy a szakmai programon mindig részt vesznek olimpikonok is, ugyanis a Coop Csoport 1996 óta támogatja a Magyar Olimpiai Bizottságot (MOB), aminek keretében segíti az olimpikonok felkészítését, az olimpiai eszme népszerűsítését. Az idei programot végig teljesíti Hosnyánszky Norbert olimpiai bajnok vízilabdázó, míg az első napon csatlakozik hozzá Telegdy-Kapás Boglárka olimpiai bronzérmes úszó és férje, Telegdy Ádám olimpikon úszó.

XIX. Coop Rally útvonala:
Első nap – 2025. szeptember 09.
- Coca-Cola HBC Magyarország Kft. - Dunaharaszti – Rajt
- Tutti Kft. – Rábapatona
- Lipóti Pékség Kft. – Lipót
- Coop Szolnok Zrt., Coop Szuper Plusz üzlet – Tét
- Szatmári Malom Kft. - Veszprém
Második nap – 2025. szeptember 10.
- Tolnatej Zrt. - Szekszárd
- Mecsek Füszért Zrt., Coop Szuper üzlet - Villány
- Mogyi Kft. – Baja - CÉL


