Ahogy azt megírtuk, egyes sajtóértesülések szerint egy orosz fapados diszkontlánc tervez boltnyitást Magyarországon. A Mere nevű üzletlánc azt ígéri, hogy a hazai piaci szereplők árainál 20-30 százalékkal kínálja majd olcsóbban a termékeit. De mit lehet tudni a térségben terjeszkedő, sejtelmes diszkont hátteréről? Hogyan működik az orosz bolthálózat? - merül fel a kérdés.
A legtöbb orosz vállalkozás számára, az ukrajnai inváziót követően, az európai terjeszkedési tervek elúsztak. Egy orosz cég azonban a háború ellenére is kitart erőfeszítései mellett, továbbra is küzd az európai piac meghódításáért. A krasznojarszki Schneider fivérek által alapított Svetofor lánc (Európában Mere) továbbra is Oroszország legtitokzatosabb kiskereskedője.
Mere boltnyitás - áprilisi tréfának erős
A sajtót kerülő tulajdonosok és a nem túl gyakran frissülő honlapjaik miatt igen nehéz nyomon követni az esetükben, mely sajtóértesülések takarnak valós kezdeményezéseket. A cég honlapján jelen pillanatban nincs jel arra vonatkozóan, hogy valóban terveznék a magyar piacra való belépést. Mivel kommunikációs osztályt nem működtetnek, így csak találgathatunk, vajon valóban tervezik-e a magyarországi befektetést vagy a hír csupán egy piaci puhatolózásra utal.
Kétségeinek adott hangot Kozák Tamás, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára is a 444 cikkében. „Mindenekelőtt figyelembe kell vennünk ezt, hogy egyelőre minden Mere-expanzióval kapcsolatos rendelkezésre álló információ sajtóforrásokból származik. Egyfelől azt mondom, hogy minden jó, ami jó a fogyasztónak, ami növeli a választékot. Másfelől közgazdászként viszont úgy gondolom, hogy ebben az üzleti modellben elég nagy piaci, üzleti kockázatok vannak - mondta Kozák. - Az üzleti modell lényege, hogy a diszkontokhoz képest is adnának egy 20 százalékos árelőnyt. Figyelembe véve, hogy a kiskereskedelemben az árrés átlagos szintje nem éri el a 20 százalékot, nagy kérdés, hogy hosszabb távon is fenntartható jövedelmezőséget hogyan lehet így biztosítani”.
Kérdések és kételyek akadnak tehát bőven. De vessünk most egy pillantást arra, hogy ez a hard diszkontlánc hogyan nyitott több tucat üzletet nyugaton a háború tetőpontján, kik a tulajdonosai és miként tudják az árakat alacsonyan tartani.

Mere, a keményvonalas fapados diszkont
A Mere boltjai még a diszkontláncokhoz szokott vásárlók számára is igen egyszerűek és olcsók. A Szibériából indult vállalat puritán üzletei inkább nagy raktárakra hasonlítanak, mintsem üzlettérre – a külvárosi, kb 1000 nm-es alapterületű üzletcsarnokaiban az árut raklapokról, dobozokból, fóliacsomagolásokból maguk a vásárlók veszik ki. Zene nem szól, polcok, feliratok nincsenek, hűségprogramokra, reklámkampányokra, ügyfélszolgálatra, dizájnra nem költenek. Az árut maguknak a beszállítóknak kell az üzlettérbe berakodni, a kifizetést pedig az eladott termékek után hetente utalják. Az árukészlet nem túl sokrétű, de minden alapvető háztartási cikk kapható - viszont csak az átlagos vagy annál olcsóbban beárazható termékeket fogadják a beszállítóktól. A Mere közvetlenül a gyártókkal áll kapcsolatban. Körülbelül 1000-2000 cikkből áll a termékkínálat, ebben főleg tartós élelmiszerek, italok, háztartási cikkek találhatóak. A kínálatban saját márkás termékek is szerepet kapnak.

A cég a beszállítókkal szemben is szigorú előírásokat alkalmaz honlapjuk lengyel oldala szerint. A termék árának, beleértve a boltba szállítás költségét is, 20-30%-kal alacsonyabbnak kell lennie, mint a versenytársak üzleteiben. “Ez a csomagolási költségek csökkentésével érhető el – nincs szükségünk színes, szemet gyönyörködtető csomagolásra. A jól ismert és jó hírű márkákhoz képest ennek a különbségnek 50%-nak kell lennie” - írják a beszállítók felé intézett felhívásban. Emellett a beszállítókat terheli az el nem adott áruk 100%-ának visszavétele is.
Mere - a rejtőzködő orosz diszkont
A terjeszkedő üzletlánc az orosz Torgservis vállalat tulajdona, amelyet 2009-ben alapított Krasznojarkszban Szergej és Andrej Schneider. A testvérpár kerüli nyilvánosságot, a cégük is igyekszik a boltnyitásokat csendben, sajtójelenlét nélkül bonyolítani. Az olcsó hard diszkont bolthálózat orosz földön és a szomszédos területeken Svetofor (jelentése: közlekedési lámpa) néven fut, üzleteik jó része főleg szibériai városokban koncentrálódik, de jelen vannak Fehéroroszországban, Azerbajdzsánban, Kazahsztánban, Üzbegisztánban és Kínában is. Sőt, az utóbbi években már Európa több országában is terjeszkednek. Eddig Lettországban, Litvániában, Szerbiában és Romániában sikerült komolyabb hálózatot létrehozniuk, de megvetették a lábukat Németországban, Csehországban, Spanyolországban, Görögországban és Belgiumban is. Összesen a vállalat mintegy 3000 boltot üzemeltet. Terveik szerint Nyugat-Európát is meghódították volna, ám az orosz-ukrán háború miatti szankciók és az ellátási problémák ezeket a terveket 2022-ben meghiúsították, a már megnyitott boltjaikat Nagy-Britanniában és Franciaországban bezárták.
“Soha nem volt jachtjuk vagy villájuk” - állítják a Mere tulajdonosairól
2021-ben a Schneider család először került be a Forbes 200 leggazdagabb orosz rangsorába , és a 182. helyet szerezte meg 650 millió dollárra becsült vagyonával. A vállalkozók nem kommunikálnak a sajtóval, inkább kerülik a válaszadást - állítja az orosz Forbes magazin. Schneiderek eredetileg Krasznojarszkból származnak, ahol elindították első vállalkozásukat.”Szerények, soha nem volt jachtjuk vagy villájuk" -mondta egy krasznojarszki üzletember, barát a magazinnak a családi vállalkozásról. 1994-ben létrehozták a Lenkom céget, amely sör és alacsony alkoholtartalmú italok forgalmazásával foglalkozott, valamint egy alkohol-, dohány- és snack üzletláncot. Egy másik projekt azonban igazi sikert hozott a Schneider testvéreknek - a Svetofor olcsó, mindennapi árukat árusító üzletei.

2009-ben, amikor a krasznojarszki üzletemberek úgy döntöttek, hogy megépítik a Svetofor diszkont üzletláncot, ez teljesen új koncepció volt. A Svetofor üzleti modell kizárt minden felesleges logisztikát, árutárolást, boltvilágítást, reklámozást és sajtóval való kommunikációt. Az üzletekben nincsenek polcok vagy pultok – az árukat közvetlenül dobozokból és fa raklapokból árusítják. A minimális felár lehetővé teszi, hogy a Svetofor árait 20-30%-kal a piaci átlag alatt tartsa.

A lakosság csökkenő jövedelme nagyon népszerűvé tette a diszkontokat, először Schneiderek szülőföldjén, Szibériában, majd határain túl is. A kiskereskedelmi üzletágat ma a Torgservice cégcsoport egyesíti. 2020 végére a Svetofor volt az ország leggyorsabban növekvő kiskereskedelmi lánca, két évvel később pedig több mint 400 milliárd rubel (kb 4 milliárd euro) bevételével bekerült az öt legnagyobb orosz élelmiszer-kiskereskedő közé- adta hírül az egyik független orosz hírügynökség.
Képek: Mere.ws


