Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Waberer’s International Nyrt. és a győri Széchenyi István Egyetem - közölte a Waberer’s Csoport. Mint fogalmaztak, a Waberer’s International Nyrt. és a Széchenyi István Egyetem stratégiai együttműködést kötött, hogy a jövő logisztikai szakembereit gyakorlatorientált képzéssel, valamint kutatás-fejlesztési és zöldlogisztikai projektekkel támogassák.
A stratégia fókuszában a logisztikai és járműipari szakember-utánpótlás, a közös kutatás-fejlesztés és a fenntartható zöldlogisztika áll.
„Meggyőződésem, hogy a jövő szakembereinek gyakorlatorientált képzése nemcsak a szektor fejlődését gyorsítja, hanem a hazai gazdaság versenyképességét is erősíti” – hangsúlyozta Barna Zsolt, a Waberer’s vezérigazgatója.
A közlemény szerint a Waberer’s szakemberei bekapcsolódnak az egyetemi oktatásba, támogatják a duális és mikrotanúsítványos képzéseket, ösztöndíjprogramokat, valamint gyakorlati lehetőségeket biztosítanak a hallgatóknak. A Győri Innovációs Parkban létrehozott kutatóbázison olyan területek kerülnek fókuszba, mint a járműflotta-optimalizálás, intelligens útvonaltervezés és adatvezérelt döntéstámogatás.
„A Waberer’s szakmai tapasztalata és az egyetem kutatási kapacitása együtt olyan tudásbázist hoz létre, amely hosszú távon is meghatározó lehet” – emelte ki Barna Zsolt.
Dr. Filep Bálint, az egyetem elnöke szerint a partnerség hozzájárul a hallgatók naprakész szakmai felkészítéséhez, miközben erősíti a régió és a hazai gazdaság versenyképességét.
A Waberer’s közel 2800 teherautóból álló flottát működtet, és mintegy 250 ezer négyzetméternyi korszerű raktárterületet kezel – ezzel a közép-európai régió legnagyobb logisztikai kapacitását tudhatja magáénak.
A Széchenyi István Egyetem központja Győrben található, de oktatási és kutatási tevékenysége Mosonmagyaróvárra, Zalaegerszegre és Budapestre is kiterjed. Az intézmény az ország egyik leggyorsabban fejlődő felsőoktatási központja, ahol közel 15 ezer hallgató tanul, több mint 80 különböző országból érkezve.


