
Nemzetközi szabadalmi eljárás alatt a magyar napraforgómag-ital
Növényi tej és snack készül az olajsajtolás után maradó napraforgó-pelletből.
Tízmilliárdos fejlesztés a Lipóti hatvani gyárában
Új szintre lépett a Nosztalgia kifli gyártása.
Nem a technológia hozza az eredményt, hanem ami mögötte van
A mesterséges intelligencia önmagában nem garantál termelékenységnövekedést.
Uniós panaszt tett az osztrák kereskedelmi szövetség a csomagadó miatt
A szövetség úgy véli, hogy a csomagadó visszafoghatja a beruházásokat és az innovációt.
Ázsia felé tolódik a globális tojástermelés súlypontja
Magyarország az uniós termelők mezőnyének első felébe tartozik.
Kedvezőbb növekedést vár Magyarországtól az IMF
A szervezet jelentősen változtatott a magyar inflációs előrejelzésén is.
Ötödször hirdeti meg a Tesco a Start a jövőért pályázatot
57 millió forint keresi a jó ügyeket.
Egyértelmű gazdaságpolitikai irányra várnak a vállalkozók
A VOSZ bemutatta a Barométer riportsorozatának idei harmadik negyedéves kiadását.
Kettős kihívás a magyar csokoládépiacon
A MÉSZ a magyar csokoládé történetétől kezdve a jelenig követte végig az ágazat fejlődését.
Bejelentették a MyRA Park M3 első ütemének bérlőit
Az ALDI, a Rossmann, a Pepco, az AlphaZoo, a Lipóti Pékség mellett a KFC is üzletet nyit majd a Faedra Group bevásárlóparkjában.
Közeleg a 29. Csabai Kolbászfesztivál
A fesztivál gerincét idén is a kolbászgyúró versenyek adják.
Új uniós szabályok alakítják át a csomagolásokat
Az uniós rendelet célja, hogy kevesebb csomagolási hulladék keletkezzen.
Bemutatkoznak a DoingGood – CSR Award zsűritagjai
Kik döntenek a felelős vállalati kezdeményezések elismeréséről?
