„Egyre jellemzőbb, hogy a vásárlók kifordulnak a boltokból, amikor meglátják az árakat. Ez érthető, hiszen a kereskedők is sok esetben pánikban vannak, így kapkodva áraznak, anélkül, hogy egyeztetnének a partnereikkel. Így sokszor valóban irreális árakkal is találkozhatnak az érdeklődők” – hívta fel a figyelmet Jánvári András szakértő, a Multi-vitamin.hu tulajdonosa. Az élelmiszerek esetében ez sokkal drasztikusabb, míg a vitaminoknál és étrend-kiegészítőknél sokkal kisebb mértékű.
Utóbbi termékek esetében a hosszú lejárat miatt hosszabb időszakra van megfelelő készlet és akkor emelnek árat, amikor az árfolyamnövekedések kikényszerítik vagy egy-egy komponens ára nagy mértékben megugrik. „Mivel a vitaminok és étrend-kiegészítők drágulása előbb-utóbb elkerülhetetlen, ugyanis a dollár 2021 szeptemberében járt 300 Ft alatt is, míg az elmúlt hónapban volt, amikor elérte a 450 Ft-ot. Ennek követése az árakban szinte megfizethetetlen drágulást jelentene a vásárlóknak, így sok forgalmazó amellett döntött, hogy árrésük rovására kevesebbet emelnek a termékek árán, hogy a vásárlóik megmaradjanak” – emelte ki a szakértő.
Átalakul a piac
A Covid időszaka alatt megvoltak a slágertermékek, először volt a C vitamin, majd a D vitamin, közben pedig a cink és szelén is nagy figyelmet kapott, azóta ezek fogyása mindenképpen mérséklődött. A vásárlók sok esetben kisebb kiszerelésben kezdenek el vásárolni, ami pillanatnyilag gazdaságosabb megoldásnak tűnhet, azonban hosszú távon ráfizetést jelent.
A kisebb boltok és webáruházak, amelyek eddig se készleteztek, és mindenből csak annyit vettek, amennyi kellett az üzletbe, már most elkezdtek bezárni. „Náluk érzik meg a vásárlók először a drágulást, hiszen ők arról sem értesülnek előre, ha valaminek emelkedni fog az ára. Mi igyekszünk készletet vásárolni, a vásárlóinkat pedig előre értesíteni, ha valamit már drágítanunk kell. Így nem éri olyan sokkszerűen a vásárlók zömét, ha egy termék ára 30-60%-kal is emelkedik a korábbi árához képest” – tette hozzá a szakértő. „Emellett az is nagyon fontos, hogy igyekszünk alternatívákat adni a vásárlóknak, mert sok esetben előfordul, hogy egyik gyártónál már drágult, de a másiknál még kedvezőbb áron kapható a hasonló összetevőjű termék. Erről mindig érdemes a vásárlóknak érdeklődni.”

Az élelmiszerek esetében nem vagyunk márkahűek
„Azt látjuk az élelmiszereknél, hogy a vásárlók nagyon könnyen váltanak márkát, ha az egyik vagy másik olcsóbb. Volt, amikor a bulgurból az egyik márka olcsóbb volt, így háromszor annyit adtunk el belőle, mint a másikból. Majd amint megforultak az árak, egyből lehetett az eladások számában is érezni a változást, pedig itt az árkülönbség csupán 10% volt az egyik vagy másik rovására” – mutatott rá a Multi-vitamin.hu tulajdonosa.


