hero
Store Insider
Becsült olvasási idő: 2 perc
Traumatudatosság és szülőszobai újítások nyerték a BioTechUSA Egészségért Díjait

Digitális eseménynapló, rehabilitációs gyógyító kert és traumatudatos felnőttképzési rendszer is van az idei díjazottak között.

November 20-án a Szépművészeti Múzeumban rendezett ünnepélyes gálán adták át a BioTechUSA az Egészségért Díjakat. A díjat a BioTechUSA-cégcsoport tulajdonosai, a Lévai család tagjai azzal a céllal hozták létre tavaly, hogy olyan új egészségügyi megoldásokat és módszertant hordozó fejlesztések indulhassanak el, amelyek országos szemléletformálást és vadonatúj egészségügyi működési elveket is meghonosíthatnak. 

Idén is három kategóriában lehetett pályázni, ez alapján az év legkiemelkedőbb egészségügyi innovációs tevékenységét, az év legkiemelkedőbb infrastrukturális fejlesztési tervét, valamint az év legkiemelkedőbb oktatási módszertanát vagy egészségműveltséget célzó ismerettrjesztő kampányát keresték. A felhívásra 55 pályázat érkezett, amelyek közül a 3 legjobbat a kommunikációs és egészségügyi szakemberekből álló zsűri választotta ki, míg 3 másikról a közönség döntött.

A díj szakmai partnere ezúttal is a Magyar Kórházszövetség, médiapartnere a  Central Médiacsoport és a Player Media Group volt. A kategóriagyőztesek 5-5-5, míg a közönség által kiválasztott szervezetek 3-3-3 millió forint összegű támogatásnak örülhettek.

Eseménynapló és traumatudatosság

Az év legkiemelkedőbb egészségügyi innovációs tevékenysége kategóriát a Semmelweis Egyetem Neonatológiai tanszékének NeoTracker elnevezésű projektje nyerte, amely egy valós idejű, digitális szülőszobai eseménynapló. A NeoTracker a Newborn Life Support ajánlásai alapján rögzíti a szülőszobai eseményeket és élettani paramétereket. A pilot során 200–300 eseményt rögzítenek, az országos bevezetés esetén pedig 75–80 ezer újszülött ellátását érinti.

Az év legkiemelkedőbb infrastrukturális fejlesztési tervét a Tolna Vármegyei Balassa János Kórház „Gyógyító kert” – természetalapú pszichiátriai rehabilitációs tér projektje érdemelte ki. A támogatásnak köszönhetően egy terápiás kertet alakítanak ki magaságyásokkal, gyógynövényekkel, világítással és ivókúttal a pszichiátriai osztály mellett.

Az év legkiemelkedőbb edukációs módszertanát vagy egészségműveltséget célzó edukációs kampányának pedig az „Élni és szeretni édesanya/édesapa nélkül” Közhasznú Alapítvány Orfeusz programját választották, amellyel az emberek trauma-tudatosságot szeretnék növelni. Ehhez multimédiás, traumatudatos felnőttképzési rendszert valósítanak meg e-learning anyagokkal, podcastokkal és workshopokkal.

A közönségszavazás során összesen 33 ezer szavazat érkezett, minden kategóriában egy-egy szervezet örülhetett a 3-3-3 millió forintos támogatásnak. Idén Magyar Egészségmegőrzési és Életmódorvostani Egyesület, az Elmondhatom Alapítvány és a győri Cukorbeteg Gyerekeket Támogató Egyesület kapta a BioTechUSA az Egészségért Díjat és az ezzel járó támogatást.

„Társadalmi felelősségvállalási programunk keretében eddig 600 millió forint értékben támogattunk 200 egészségügyi és civil szervezetet. Az elmúlt évek során azt tapasztaltuk, hogy rengeteg az olyan innovatív látásmóddal bíró, profi szakember az egészségügyi szférában, aki nem csak elkötelezett, de olyan ötletei is vannak, melyek megvalósításával hatékonyabb, gyorsabb lehet a segítő, életmentő munka.” 

– hangsúlyozta Lévai Bálint, a BioTechUSA-cégcsoport vezérigazgatója, társtulajdonosa.

Az ünnepélyes gálán a résztvevőknek köszönhetően további 7 millió forint gyűlt össze, amelynek köszönhetően a tavalyi év egyik díjazottja, a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) egy intézménye, mégpedig a Traumatudatos Nőgyógyászati Rendelője tovább folytathatja a működését. A szervezet ingyenes nőgyógyászati ellátást biztosít hajléktalan és hátrányos élethelyzetű nők számára.  

Borítókép: BioTechUSA