Többek között ez derült ki a Liftup Akadémia friss kutatásából, amelyben a közösségi média jelenlétről és a metaverzumról is volt szó.
A várható gazdasági visszaesést a hirdetési költségek növelésével próbálja elejét venni a
válaszadók majd’ 40 százaléka. Több mint 38 százalék viszont a jelenlegi költési szintben gondolkodik. A kommunikációs aktivitását azonban a cégek több mint 64 százaléka tervezi növelni.
A marketinggel kapcsolatos feladatok kiszervezésében is lesz változás: a kkv-k mintegy 34 százaléka úgy gondolja, a jövőben kevesebb tevékenységet fog külsősökre bízni.
„Minden cégnek fel kell készülni arra, hogy változtasson a bevált marketinggyakorlatán, érdemes újragondolni az eddigi módszereket” – mondta el Lévai Richárd, a Liftup Akadémia vezetője. „A platformok és a technológiai hátterek jelentősen átalakulnak, és ezt új módszerek elsajátításával lehet eredményesen kezelni.”
A cégek mára tudomásul vették, hogy egyre többet kell fizetniük a hirdetésekért a közösségi felületeken, mert ingyen nagyon kevés követőjükhöz jutnak el.
Arra a kérdésre, hogy mit nem szeretnek a közösségi médiában, már csak 35 százalék válaszolta azt, hogy „nem jelennek meg a bejegyzéseim az összes rajongómnak”. Ez ugyan az első helyen volt, de ugyanezt a lehetőséget tavaly még a válaszadók mintegy 50 százaléka jelölte meg.
A Facebook a legfontosabb marketingplatform a kisvállalkozások nagy részének, és a válaszadók 72 százaléka szerint megéri jelen lenni a felületen. Azonban az elégedettek aránya csökken, az elégedetleneké pedig folyamatosan növekszik az előző évekhez képest.
A válaszadók még nem érzik elérkezettnek az időt arra, hogy a metaverzumot használják, felesleges, kitalált témának gondolják. Ugyanakkor a kiterjesztett valóságot már 11 százalék próbálta a marketingjében legalább egyszer, 31 százalékuk pedig gondolkodik ennek használatán.
Lévai Richárd szerint az „új platformokkal, új tartalomformátumokkal, új technológiákkal kell megismerkedni annak, aki eredményes szeretne lenni. Jó hír viszont, hogy felkészültséggel, ügyes stratégiával több emberhez lehet hatékonyabban lehet eljutni ezeken keresztül”.
A válaszadók több mint 55 százaléka viszont még több platformon szeretne jelen lenni, 36 százalékuk pedig a saját adatbázisát szeretné növelni. Így akarnak függetlenedni a Facebook változásaitól.
A videók térnyerése viszont megkérdőjelezhetetlen, ezt pedig egyre több cég látja be.
Valószínűleg éppen ezért a fejlesztésre váró marketingterületek listáján több olyan téma is az első tízben van, ami videós tartalomkészítéshez kötődik.
A kutatásról
A kutatás 2022 októberében és novemberében végezték el. Facebookon és LinkedIn-en keresztül összesen 280 értékelhető válasz érkezett be. A hírlevél-marketinges válaszadók több mint 86 százaléka jelölte be, hogy kis- és középvállalkozó, és majd 74 százalékuk mondta azt, hogy marketing területen dolgozik.
Fotó: StockAdobe


