hero
Store Insider
Becsült olvasási idő: 2 perc
Új magyar strip mall épül az M3-as mellett

Új, önálló magyar kiskereskedelmi márka lép piacra: a Faedra Group fejlesztésében épülő MyRA Park M3 várhatóan 2026 negyedik negyedévében nyitja meg kapuit az M3-as autópálya 37-es, bagi lehajtójánál.

TÁMOGATOTT TARTALOM

Napi bevásárlás egyetlen megállóval

A MyRA a klasszikus bevásárlóközpontok helyett a nyitott, közvetlenül a parkolóból megközelíthető strip mall formátumra épít. Ez a modell arra a vásárlási szokásra válaszol, amely az elmúlt években a napi cikkek piacát átformálta: a fogyasztó gyakrabban, kisebb kosárral, a lakóhelyéhez vagy az útvonalához közel vásárol, és a bevásárlásra szánt idő rövidül. A parkolótól az üzletig vezető néhány lépés e logika szerint önmagában is versenyelőny.

A MyRA Park nem kizárólag üzleteknek ad otthont

A park bérlői mixe ehhez igazodik. A horgonybérlő szerepét egy nemzetközi diszkontlánc élelmiszerüzlete tölti be, emellett drogéria, ruházati és háztartási üzletek, valamint vendéglátóegységek – köztük gyorséttermi egység – kapnak helyet a több mint tíz kereskedelmi egységnek otthont adó fejlesztésben. A MyRA ugyanakkor nem kizárólag üzletekben gondolkodik: a szomszédos benzinkúttal együtt olyan komplex megállóhelyet hoz létre, ahol autómosó, csomagautomaták, játszótér és további kényelmi szolgáltatások is elérhetők lesznek. A látogatókat 215 férőhelyes parkoló és elektromosautó-töltők várják majd.

A helyszín kettős vonzáskörzetre épít. Az Aszód-Bag térségben ma korlátozott az egy helyen elérhető, modern kiskereskedelmi kínálat, így a környező települések lakói számára a park új bevásárlási célpontot teremt: az autópálya-lehajtótól és Bag vasútállomásától egyaránt mintegy nyolc perc alatt elérhető lesz. Emellett az M3-as átmenő forgalma is természetes vevőkört jelent, elsősorban a gyors, útközbeni vásárlás és a vendéglátás kategóriáiban.

A fejlesztő hosszú távú szemléletben gondolkodik: nem egyetlen bevásárlóparkot épít, hanem egy formátumot, amely a következő években további magyar településeken is megjelenhet.

Egy új, önálló magyar retail brand születik

A MyRA Park M3 első üteme közel 6000 négyzetméteren valósul meg, a gyorséttermi egységgel együtt. A fejlesztés ugyanakkor már most teret hagy a későbbi bővítésnek is, így a park kínálata a jövőben az üzleti és vásárlói igényekkel párhuzamosan tovább bővülhet. A beruházás finanszírozásáról a Faedra Group idén tavasszal kötött megállapodást az OTP Bankkal.

A MyRA a Faedra Group számára egy új, önálló magyar retail brand első projektje. A cél egy olyan, később más lokációkban is replikálható koncepció kialakítása, amely a helyi lakosok és az autópályán közlekedők számára egyaránt gyorsan és kényelmesen biztosítja a mindennapi bevásárlás és ügyintézés lehetőségét. A fejlesztő hosszú távú szemléletben gondolkodik: nem egyetlen bevásárlóparkot épít, hanem egy formátumot, amely a következő években további magyar településeken is megjelenhet. (x)

MyRA Park